Szabad a pálya az MLSZ-nek

Egy kisebb hegynyi földtömeget mozgattak meg a Városgazda18 Zrt. Mélyépítési osztályának munkatársai. Kezd arcot ölteni az Utánpótlás Akadémia Labdarúgó Szakosztályának az új bázisa.

Ilyen terepviszonyok uralkodtak korábban

Ilyen terepviszonyok uralkodtak korábban

Kimondani is sok, hogy a Vilmos Endre Sportcentrum pályaépítési munkálatai során 3500 köbméternyi földet és törmeléket mozgattak meg. Viszonyításképpen: az építkezéseken látható legnagyobb sittes konténerek általában 8 köbméteresek. Társaságunk a XVIII. kerületi Önkormányzat megbízásából végezte el a munkálatokat. A Magyar Labdarúgó Szövetség Budapest Pályaépítési Programjának keretein belül megvalósuló beruházásoknak köszönhetően a sportcentrumban egy világítással rendelkező, nagy műfüves labdarúgó pálya épül, az élőfüves pályát felújítják és öntözőrendszerrel látják el, továbbá a sportcentrum öltözőkapacitását négy új öltözővel bővítik. A fejlesztések finanszírozása egyben elismerése az Utánpótlás Akadémia eddigi munkájának és eredményeinek.

Ilyen lett a kiegyenlített rész

Ilyen lett a kiegyenlített rész

Egyszerre dolgoztak a két pályán

Varsányi Balázs, a Városgazda18 Mélyépítési osztályvezetője beszélt az eddig elvégzett munkákról, amelyekkel társaságunk teljesítette a pályaépítés első szakaszában vállalt feladatait. – Az épülő műfüves pálya alatt ivóvízcső futott, ezt ki kellett váltanunk. Ez egy gazos terület volt, egy feltöltéssel a szélén. A feltöltést, a pálya mellett található lábtenisz- és kézilabda pályát elbontottuk, így létrehoztunk egy, a terveknek megfelelő sík és egyenletes felületet, azaz mindent egy szintbe hoztunk. Ezekkel a munkákkal párhuzamosan a Nagyszeben utca felőli oldalon egy zajvédő töltést építettünk. 120 méternyi erősáramú kábelt is lefektettünk, ez szolgálja majd ki a világítást és a pályák infrastruktúráját. A sportcentrumban nemrég az egész csatornarendszert újjáépítettük, ennek kivitelezése kapcsán a futballpályák leendő öltözőit is figyelembe vettük, így ezeket majd rá tudjuk kötni a hálózatra – osztotta meg velünk Varsányi Balázs.

Vidamon Péter, a Műszaki és Városüzemeltetési Divízió villanyszerelője a „kígyó” farkát tekergeti

Vidamon Péter, a Műszaki és Városüzemeltetési Divízió villanyszerelője a „kígyó” farkát tekergeti

Súlyos „kígyó” a föld alatt

Az áramellátó hálózat komolyságát jelzi, hogy a pálya alatt elvezetett emberkar vastagságú kábelnek minden egyes métere 20 kilogrammot nyom. A Városgazda18 villanyszerelői ezt a kábelt csak kígyónak hívják, és mint mondják, ilyen profi vezetéket csak nagyon ritkán használnak, sok szakmabelijük még hasonlóval sem találkozik. Stabil, esésmentes áramellátást fog biztosítani mindenféle terhelés mellett. A pályákhoz tartozó kapcsolószekrényekkel egyébként már elkészültek kollégáink.

Jöhet az MLSZ

A pályák építését innentől az MLSZ szakemberei veszik át, hogy azok megfeleljenek a szigorú előírásoknak és szabványoknak. Először a műfüves pálya kerül kialakításra, majd az élőfüves.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.