Gyermeknap a Bókay-kertben

A tavalyi Gyermeknap a Bókay-kertben

2016-os Gyermeknap a Bókay-kertben

A sztárfellépők mellett változatos előadások és szórakoztató foglalkozások várják a gyermekeket.

Május 28-án gyerekzsivajtól lesz hangos a Bókay-kert, ugyanis a Városgazda18 idén is Gyermeknapot rendez. A fellépők nevei önmagukért beszélnek, a legnépszerűbb gyermek előadókkal kedveskedünk a kicsiknek. A koncertek, előadások és foglalkozások mellett az Utánpótlás Akadémia is több bemutatóval készül az eseményre.

Mesefigurák, sztárok és varázslatok testközelből

Az Alma együttes dedikálása 2016-ban a Bókay-kertben

Az Alma együttes dedikálása 2016-ban a Bókay-kertben

Lúdas Matyi kalandjait és Döbrögi megleckéztetését már sok gyermek ismerheti, a Szeleburdi Színház tagjai pedig gondoskodni fognak arról, hogy előadásuk közben újra és újra mosolyt csaljanak a közönségük arcára. Megelőlegezzük, hogy Nagy Molnár Dávid sokakat el fog varázsolni, ugyanis a többszörösen díjazott bűvész-illuzionista trükkjeitől nem csak a gyermekek szája szokott tátva maradni. Izgalmas műsorral készülnek a Langaléta Garabonciások is, akik hosszú évek óta járják az ország fesztiváljait gólyalábaikon óriásbábjaikkal és mímes játékaikkal.

A zenei koncertek fellépőit nagy valószínűséggel senkinek sem kell bemutatni. Szandi immár 28 éve énekel kicsiknek és nagyoknak egyaránt, az Alma együttesről pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarország legismertebb és legsikeresebb gyermek zenekara. Sok gyermek kívülről fújja mindkettőjük slágereit.

Szeretettel várunk mindenkit!

A Fesztivál Színpad programjai:

  • 10.00-10.30 – Megnyitó
  • 10.30-11.30 – Szeleburdi Meseszínház: Lúdas Matyi
  • 11.30-12.00 – Pixie Dance
  • 12.00-12.30 – Nagy Molnár Dávid bűvész
  • 12.30-13.00 – Akadémia
  • 13.00-14.00 – Langaléta Garabonciások (gólyalábasok)
  • 14.00-15.00 – Szandi
  • 15.00-15.30 – Gyerek zumba
  • 16.00-17.00 – Gitárosokk Mohabával
  • 17.00-18.00 – Ricsi bohóc
  • 18.00-18-30 – Akadémia
  • 19.00-20.00 – Alma együttes

Műsorvezető: Moha bá’

Helyszín: Bókay-kert – 1181 Budapest, Szélmalom u. 33.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük