Felújított játszóterek – a legjobb ajándék családoknak

Várakozáson felüli érdeklődés mellett adtuk át a „Gyerekzsivaj” program keretében megújult első két játszóteret. Elégedetten vették birtokba a gyerekek és szülők a játszóhelyeket.

Öröm lesz a játék a Havanna 54-62-ben

Öröm lesz a játék a Havanna 54-62-ben

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata által életre hívott „Gyerekzsivaj” programnak köszönhetően hét kerületi játszótér esik át nagy felújításon, ezek közül a Havanna utca 54-62., illetve a Barcika téren található játszóterek már el is készültek. A játszóterek a Városgazda18 Zrt. üzemeltetésében vannak, a felújításokat a Társaság szakemberei végzik, illetve bonyolítják, a felújított játszóterek átadására pedig családi programokat szervezett a Városgazda18. Május 18-án a Havanna utca 54-62., május 19-én pedig a Barcika téri játszóteret töltötte meg a gyerekzsivaj, ugyanis több száz család látogatott ki az ünnepélyes átadókra. Remek hangulat és igazi közösségi esemény részesei lehettek, akik ott voltak.

A környéken található oktatási és nevelési intézmények, valamint a kerületi rendőrkapitányság is aktív részesei voltak a program szervezésének és lebonyolításának.

Munkatársaink az átadók szervezését és lebonyolítását is profin megoldották

Munkatársaink az átadók szervezését és lebonyolítását is profin megoldották

Szebbek, jobbak, biztonságosabbak

A gyerekek pillanatok alatt belakták a játszótereket, minden játszóeszközt gyorsan leteszteltek, a felnőttek eközben a változásokat vették szemügyre. A megkérdezett szülők elégedettek voltak a felújítások végeredményével, olyan is akadt, aki azt mondta, hogy a családosok számára egy jó játszótér a legjobb ajándék. Az új esési terek, kerítések és egyéb felújítások a funkcionalitás és megjelenés mellett egyben biztonságosabbá is tették a játszóterek használatát.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzati vezetőinek egy része is részt vett az átadó ünnepségeken, többek közt Ughy Attila polgármester, dr. Lévai István Zoltán általános polgármester-helyettes, Szarvas Attila Sándor társadalmi megbízatású alpolgármester. Ughy Attila újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a hét játszótér felújítása mellett további fejlesztések várhatóak.

A kerület vezetői közül is többen részt vettek a programon

A kerület vezetői közül is többen részt vettek a programon

– A játszótér mindenképpen egy közösségi pont, ezért is fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, a szülők pedig leülhessenek beszélgetni. Reményeim szerint még a nyáron 9 fitnesz játszóparkot fogunk átadni és 2 futókört. Játszótér, szabadtéri sportolás és játék tekintetében jelentős fejlesztések lesznek ebben az esztendőben. A gyerekszületés örvendetesen pozitív a kerületben, sok új kiszolgálóhelyet kell építenünk, és komoly kihívás a kerületnek, hogy az iskolai infrastruktúrák próbálják lekövetni a növekvő gyerekszámot – mondta a polgármester.

A két átadott játszótéren a következő felújítások készültek el:

Havanna 54-62. játszótér

  • az elkorhadt fakerítés helyett új kerítés
  • új gumi esési tér a játszóeszközökhöz
  • ivókút telepítése
  • új padok
  • az aszfaltpályához palánk és vasháló kerítés
  • homokozó felújítása
  • a két bejárati kapu közé járda épült, hogy ne a sárban járjanak a családok
  • kombinált játszóeszköz, mászóvár teljes felújítása, festése
  • hinták és korlátjaik felújítása
Táncos buli a Barcika tér felújított játszóterén

Táncos buli a Barcika tér felújított játszóterén

Barcika tér

  • új eszköz telepítése, nagyjából 2 méter átmérőjű, földbe süllyesztett trambulin a szükséges biztonsági elemekkel
  • a meglévő kombinált eszköz alatti, elhasználódott gumi ütéscsillapító cseréje
  • homokozó körüli rönkök – új szegély kialakítása modern és időtálló, tartós gumiszegélyre
  • a gyakran megrongált kerítés cseréje, valamint a bejárat helyének az optimalizálása

 

 

A Városgazda18 munkagépei nagy sikert arattak

A Városgazda18 munkagépei nagy sikert arattak

Hamar megteltek élettel és gyerekzsivajjal a játszóterek

Hamar megteltek élettel és gyerekzsivajjal a játszóterek

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.