Családi programokkal adjuk át a megújult játszótereket

A „Gyerekzsivaj” program keretében hét kerületi játszótér újul meg, amelyekből három már tavasszal elkészül: Hősök tere, Havanna u. 54-62., illetve a Barcika téren található játszótér.

A felújítások befejezését követően mindhárom játszótérre vidám gyermekprogramokkal várjuk a családokat. A programhoz csatlakozik a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság is, kitelepülnek rendőrautókkal, szimulátorral és rendőrségi feladatokkal. Menetlevéllel járhatják végig  a gyerekek a játékos állomásokat, és a teljesítést követően egy-egy hot-dogra a vendégeink, valamint egy kis ajándékkal is kedveskedünk nekik.

A programokon részt vesznek a környéken található óvodák, iskolák is, akik szintén kitelepülnek játékokkal, állomásokkal.

A Városgazda munkagépei és ügyfélszolgálata sem marad ki a rendezvényből, közelebbről is megismerkedhetnek velünk az érdeklődők.

A felnőttek számára egészségügyi szűrővizsgálatok is lesznek.

Részletes programok

2019. május 18. – Havanna u. 54-62. játszótér és környéke – 10.00-14.00 óra között:

kézműves foglalkozások • csillám tetoválás • ugrálóvár rendőrségi kitelepülés • egészségügyi szűrővizsgálatok • oktatási-nevelési intézmények programjai, játékai sátraikban.

A gyermekek, akik végigjárják állomásainkat, egy-egy hot-dogra a vendégeink és egy kis ajándékkal is kedveskedünk nekik.

 

 

 

 

2019. május 19. – Barcika tér, játszótér és környéke 14.00-18.00 óra között:

kézműves foglalkozások • csillám tetoválás • ugrálóvár • rendőrségi kitelepülés • egészségügyi szűrővizsgálatok • oktatási-nevelési intézmények programjai, játékai sátraikban

14.30 » Vidám gyermekszínházi előadás: Szeleburdi Színház: Nyakigláb

15.30 » FittMóka program: zenés családi torna Kozma Zsuzsannával, dalaira

 

 

 

2019. május 25. – Hősök tere, játszótér és környéke 10.00-17.00 óra között:

9.45 » A Hősök napja alkalmából a II. világháborús emlékmű koszorúzása

10.00-tól kézműves foglalkozások • rendőrségi kitelepülés • pónilovaglás • trambulin • csillám-testfestés • lufihajtogatás • ugrálóvár és csúszda • arcfestés • pestszentimrei óvodák egyedi és csoportos programjai, játékai

11.00 » A Gézengúz Együttes interaktív előadása

14.00 » Kéri György skótdudás szórakoztató-ismeretterjesztő programja

A nap folyamán térítéses étkezési lehetőségek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.